Néhány hónappal ezelőtt szembe jött velem egy film, ami igazán felkeltette az érdeklődésem. Meg is néztem azonnal és nagyon tetszett. Végig olyan érzésem volt, hogy ez a történet alapjáraton gyerekeknek készült, de el kell mondjam, hogy imádom a meséket és ez a film teljesen arra emlékeztetett.
Van egy olyan szokásom, hogy ha látok egy jó filmet, utána nézek, hogy véletlenül nincs e könyvben, mivel ez sokszor bejön, úgy ahogyan ennél is és meg is rendeltem a Libri oldaláról, szó szerint azonnal a megnézése után. Gondolhatjátok, hogy mennyire magával ragadhatott a történet.
ITT meg is találhatjátok, ha online vásároljátok meg akkor 5% kedvezmény levonódik és így csak 2849Ft, újonnan.
De akkor lássuk is a történetet:
"Amikor az elárvult Lewis Barnavelt a nagybátyjához költözik, arra számít, hogy egy hétköznapi emberrel fog együtt élni. Ám nagyot téved. Jonathan bácsi és a szomszédja, Mrs. Zimmermann mindketten varázslók! Jonathant borzongással tölti el a tudat. Eleinte beéri annyival, hogy nézője lehet a varázslatnak, ám aztán maga is kísérletezgetni kezd, és véletlenül feltámasztja halottaiból a házuk korábbi tulajdonosát, Selenna Izardot. Úgy tűnik, Selenna és a férje egy idődarabkát épített be a villa falába: egy órát, amely elpusztíthatja az emberiséget. És ezt csak Barnavelték tudják megakadályozni!"
Most nyugodtan mondhatom azt, hogy a film és a könyv között rengeteg különbség van. Nem akarom lelőni a poént és nem is fogom, de annyit azért csak elmondok, hogy még a szereplők is teljesen máshogy vannak leírva, mint ahogy a filmvásznon megjelentek, ami szerintem egyáltalán nem rontott az élvezeti értékén.
Magáról a könyvről azt tudom mondani, hogy nagyon gyorsan ki lehet olvasni, mivel mindössze 206 oldalas és elég nagy betűkkel vannak szedve a lapok. A történet aranyos és teljesen magam elé tudtam képzelni a varázslatokat és még az órahangokat is. Lewis karaktere pedig még a könyvben is kedves és naív, amit igazán szeretek benne. A kedvenc szereplőm ennek ellenére Mrs. Zimmermann, a humora egyszerűen lenyűgöző.
Annyit elárulok, hogy aki először a filmet nézte meg, annak lesznek meglepetések, nagy meglepetések.
Nekem egy csodás, könnyed halloween-i olvasmány volt és ajánlom mindenkinek, aki szereti az ifjúsági fantasyt és szeretne elmerülni egy varázslatokkal teli világban.
Olvassatok sokat!
Kleotisz

Megjegyzések
Megjegyzés küldése